" Isten nem engedett létrejönni egy betegséget sem anélkül,
hogy annak gyógyszerét a természetben létre ne hozta volna.
"

Maria Treben

Testünk egészséges működéséhez szükségünk van az ásványokra. Az áványok a kövekben találhatók meg, s gyógyító erőket rejtenek magukban, úgy mint a növények. A kövek testünkre gyakorolt hatása abban rejlik, hogy eltérő rezonanciákat okoz a test különböző pontjain.

Az oldalt folyamatosan bővítem, a kedvenc köveimről való "tudnivalókkal". Fontos azonban szem előtt tartani, hogy a nemeskőgyógyászat nem helyettesíti az orvost. Kiegészítő kezelésként hatékonyan alkalmazhatjuk, de nem tesz csodát!

A kristálygyógyításról szóló első írásos beszámolók az ókori Egyiptomból maradtak ránk.Az egyiptomiak részletes leírásokat hagytak hátra a drágakövek, például a malachit gyógyító és védelmező felhasználásáról. Emellett még lápisz lazulit, karneolt és líbiai sivatagi üveget (arany tektitet) is alkalmaztak. Az inkák a smaragdot, az aztékok az obszidiánt, míg a kínaiak a jádekövet, a tibetiek és az amerikai őslakosok pedig a türkizt kedvelték. A kelták füstkvarccal, malachittal, borostyánkővel, agyagpalával és fekete borostyánkővel a kelták díszítettek. A mai napig fennmaradt az Indiai félsziget bölcseitől származó írásos tudásanyag is említést tesz a drágakövek káprázatos képességeiről. Az ajánlás egyszer ékszerként, másszor szájon át bevehető pépként javasolja alkalmazásukat.

Egyik kedvencem a rubin zoisitban. Élénkíti a koronacsakrát, Rendkívül hatásos a lélek gyógyításában és az előző életekkel összefüggő tevékenységekben. Erőteljesen felnagyítja a test körüli biomágneses mezőt.

A kövek gyógyító terápiájának alapja

Minden egyes kő rendelkezik egy külön, egyedi rezgéssel. Viselete egyesek számára rendkívül kényelmetlen lehet, míg mások számára kiegyensúlyozott, nyugodt hangulatot teremt. A kövek használata során átvesszük azok rezgését, akár ékszerként hordjuk, akár csak magunknál tartjuk. És ahogyan mi is átvesszük jótékony rezgésüket, a kövek is elszívják testünkből a negatív rezgéseket. Egy erőteljes gyógyító folyamat során a kristály valójában elnyeli a "betegséginformációt". Ez egy idő után beárnyékolja az általa hordozott "gyógyító információt". Ezért használat előtt is, de a használatot követően is meg kell "tisztítani", fel kell tölteni a kristályok energiáját.Több módszer is van erre, példaként csak kettőt említek. A tisztítandó kristályt helyezzük egy ametisztre kb. egy napig, így megszabadul az elnyelt információtól. Könnyen megvalósítható házilag a tengeri sóba helyezés 24 órára, majd folyóvíz alatt lemosni. A sót többször már nem szabad felhasználni.

A kövek kiválasztása

Mindenkinek megvan a maga gyógyköve, amellyel megelőzheti vagy orvosolhatja problémáit. Minden drága- és féldrágakő rendelkezik egy egyedi rezgésmintával, s szerencsére nem csak a legdrágábbak segíthetnek a problémáink orvoslásában, hanem a csupán néhány száz forintért beszerezhető tigrisszem, vagy éppen a méltán népszerű ametiszt is legalább olyan hatékony. Elhelyezhetjük a megfelelő csakrákon, hordhatjuk zsebünkben, vagy arany - ezüst foglalatban ékszerként. A köveket használat előtt célszerű megtisztítani, hiszen a bányától a boltig eljutva számtalan ember megérinti, akik kölcsönhatásba kerülnek vele. Helyezzük folyó víz alá, vagy 24 órán át tartsuk egy tál tengeri sóban, így a káros energiáktól megtisztíthatók.

Csakrák és drágakövek

A csakrák a testünket behálózó, éltető energiacsatornák fő pontjai, melyek fontos szerepet töltenek be életünkben. Testi és lelki egészségünket irányítják. Nem egyszer lelki problémáink miatt blokkokat, gátakat képzünk csakráinkon, ez pedig olykor fizikai formában is meglátszódik, ha egyes szerveink nem jutnak energiához. A blokkok oldásához, a negatív energiák eltávolításához pedig használhatunk drágaköveket, melyek a csakrákon elhelyezve segítséget nyújtanak.
gyökércsakra - köve az achát, mely általában szürkés-kékes színű. Csillagjegy szerint e kő a bika, ikrek, rák és skorpió jegyekhez társítható. Szerepet játszik az emésztés serkentésében, a haj problémáinak kezelésében, emésztési problémák orvoslásában. A depressziót, frontérzékenységet, az izületi- és izompanaszokat is csökkenti.
szexcsakra - kövei az anhidrit, mely a rák, skorpió és halak jegyűek ásványa, illetve az ikrek és mérleg jegyhez tartozó apofillit. Az anhidrit segít megóvni magunkat a skizofréniás tünetektől, mérgezés és duzzanatok ellenszere. Az apofillit oldja a szorongást, az allergia és asztma kezelésében használatos
napfonatcsakra - a legismertebb köve az ametiszt. Számtalan problémára jelenthet megoldást a lila kő, többek között a gyomor- és bélrendszer problémáira, elősegíti az érzékelést, segít elkerülni az álmatlanságot, a tüdő és szív kezelésénél is használatos.
szívcsakra - köve a különleges alexandrit (ritka kő), melynek természetes színe a zöld. Ehhez a kőhöz tartozik az ikrek, s a mérleg csillagjegy. Leukémia, nyirokcsomó problémák és fehérvérsejt problémák esetén is alkalmazható.
torokcsakra - köve az akvamarin. Autoimmun betegségek, depresszió és a fog problémáinak kezelésére is alkalmazható, valamint a mandula, kötőhártya betegségei esetén is. A szem, illetve szív problémáit is hatékonyan orvosolja.
homlokcsakra - köve a sárga vagy lila színű ametrin, az ikrek és mérlegek szerencsés köve. Segít az aktivitás fokozásában, serkenti az emésztést és jó hatással van a vegetatív idegrendszerre. A napfonatcsakrán is alkalmazható
koronacsakra - koronacsakrához a szűz jegyhez tartozó ametiszt tartozik. A csakrára helyezve segít a bőrrák, az epilepszia kezelésében, a gyomor-és bél panaszainak enyhítésében. Főként szűz jegyűek veszik hasznát, hiszen adottságukat tekintve esélyesebbek a gyomor- és bélrendszeri panaszok kialakulására.

Csillagjegyek és ásványok

KOS (márc.21 - ápr.20) ametiszt, gránát,hematit, jáspis, karneol, lazurit, rodokrozit, szodalit, rubin, turmalin,
BIKA (ápr.21 - máj.20) achát, akvamarin, aventurin, amazonit, zafír, jade, jáspis, karneol, malachit, rózsakvarc, smaragd, rodokrozit, türkiz, citrin
IKREK (máj.21 - jun.21) achát, akvamarin, hegyikristály, borostyán, citrin, gránát, jáspis, tigrisszem, karneol, aranytopáz, kalcedon
RÁK (jun.22 - jul.22) achát, akvamarin, aventurin, jáspis, hegyikristály, kalcedon, jade, rózsakvarc, rodokrozit, smaragd, opál, holdkő
OROSZLÁN (jul.23 - aug.23) borostyán, gránát, jáspis, karneol, lazurit, rubin, szodalit, tigrisszem, citrin, hegyikristály,
SZŰZ (aug.24 - szept.23) ametiszt, akvamarin, citrin, kalcedon, lazurit, szodalit, tigrisszem, jáspis, karneol, borostyán, zafír
MÉRLEG (szept.24 - okt.23) akvamarin, aventurin, amazonit, hegyikristály, jade, malachit, topáz, rózsakvarc, rodokrozit, türkiz, smaragd, turmalin
SKORPIÓ (okt.24 - nov.22) ametiszt, akvamarin, borostyán, gránát, hematit, malachit, obszidián, rodokrozit, achát,rubin, tigrisszem, jáspis, turmalin,citrin,
NYILAS (nov.23 - dec.21) ametiszt, amazonit, borostyán, gránát, jáspis, lazurit, türkiz, obszidián, ónix, smaragd, szodalit, tigrisszem, topáz, opál, aventurin, kalcedon
BAK (dec.22 - jan.20) borostyán, kalcedon, gránát, hematit, lazurit, obszidián, ónix, rodokrozit, szodalit, jáspis, holdkő, turmalin, hegyikristály
VÍZÖNTŐ (jan.21 - febr.19) ametiszt, borostyán, hematit, karneol, lazurit, obszidián, ónix, türkiz, opál, topáz, aventurin, zafír
HALAK (febr.20 - márc.20) ametiszt, akvamarin, jade, amazonit, hegyikristály, jáspis, lazurit, smaragd, szodalit, türkiz, holdkő, zafír, opál


ÁSVÁNYOK GYÓGYHATÁSAI - a szakirodalom szerint

AMETISZT - Lila kvarckristály, színét a vas, mangán és titán által kapja.
GYÓGYHATÁSOK: általános erősítő, agy, agyalapi mirigy, agyféltekék, alultápláltság, anyagcsere, cukorbaj, csecsemőmirigy, epilepszia, fejfájás, földsugárzások, görcsök, gyomorfekély, hasnyálmirigy, hormonok, idegrendszer, középagy, légcső, mandulák, migrén, mirigyek, olvasási zavarok, ödéma, pajzsmrigy, röntgen - és más sugárzások, szemek, színvakság, tarkómerevség, terhesség, szülés,termékenység, vércukor, vitalitás, zsírszövet.
Lelki hatások: akarat, alvás, bizonytalanság, emlékezőképesség, hangulat-ingadozások, intuició, lidérces álmok, mentális világosság és kiegyensúlyozottság, önállóság, önbecsülés-indulat, szeretet képessége, szerencsekő.
MALACHIT - zöld, feketés zöld, áttetsző, opak (nagymértékben fényelnyelő) nagyon érzékeny kő.
GYÓGYHATÁSOK: gennyesedések és a gyulladások, túlerőltetett szem, javítja a látást, erősíti a hasnyálmirigyet és segíti a szervezet méregtelenítését és savtalanítását. Aktiválja a test öngyógyító folyamatait. Hatással van a szívcsakrára, erősíti a szívizomzatot, egyenletesebbé teszi a szívritmust. Hatásos szívgyengeség, szívfájás, szívneurózis és erős szívdobogás esetén. Női panaszok, fájdalmas menstruáció vagy menstruációs zavarok esetében szintén használhatjuk, de szülés megkönnyítésére is alkalmas, férfiaknál és nőknél egyaránt fokozza a termékenységet. A kólika különféle fajtáira és a görcsös fájdalmakra nézve a malachit lazító, oldó hatású. Porckorong problémák vagy sérv esetében erősíti a gerincoszlopot. Segítségével feloldhatjuk a lelki blokádokat. A malachit mindig visszavezet lelki egyensúlyunkhoz, harmóniánkhoz.

HEGYIKRISTÁLY - átlátszó, színtelen, kvarckristály.
GYÓGYHATÁSOK: Minden gyógy kövek "leggyógyítóbbika". Fokozza az összes többi kő hatását, erősíti a test minden funkcióját, kiegyensúlyozó hatást gyakorol a lélekre. A legismertebb gyógyító kő egyike. Tiszta energiája minden más energiát mozgásba hoz. Minden területre hat.

RÓZSAKVARC - rózsaszín (egészen a fehértől az erős rózsaszínig), átlátszó, áttetsző. A rózsakvarc a legismertebb kövek közé tartozik. Viselhetjük testünkön, de elhelyezhetjük a minket körülvevő térben is.
GYÓGYHATÁSA: A lelki terhek megszüntetése, a vízerek leárnyékolása, mágneses mezők abszorbeálása, használhatjuk kelések ellen, megszünteti az agressziót erőszakos jelenetekkel tartkított rémálmok esetében. Vérszegénység ellen, angina pectoris esetében, félelmi állapotokban, segít a harag feldolgozásában, erősíti az ereket, segít asztma esetében, nyugtatja és enyhíti a kedélyállapotot. Mozgási és egyensúlyi zavaroknál, női betegségek esetén, termékenység fokozására, érzelmi ridegség ellen, negatív rezgések és energiák ellen. Erősíti az idegeket, fokozza a romantikát, alvási zavarok, álmatlanság esetében és segíti az alkotó gondolatokat. Elbizakodottság ellen is hatásos.

SZODALIT - fehér, szürke, kék, zöld, átlátszótól az átlátszatlanig.
GYÓGYHATÁSOK: javítja tudatos észlelőképességünket, egyensúlyba hoz, megnyugtat és helyrebillenti emocionális kiegyensúlyozatlanságunkat is. Oldja az érzelmi gátakat és a bűntudatot, általa bensőleg szabadabbnak érezzük magunkat. Használják a látás javítására, a szem gyulladásának eseteiben, retinaproblémák kezelésére. Szabályozza a vérnyomást, hat a hasnyálmirigyre, segít a vércukorproblémák esetében. Ekcémára is hasznos segítség. Kezelhetünk vele minden mirigybetegséget, illetve a mirigyek működési zavarait, beleértve a pajzsmirigyet is. Használhatjuk rekedtség vagy gégepanaszok esetében is. Erősíti az immunrendszert. Hatásos nyirokproblémák esetében is.

OBSZIDIÁN - Vulkanikus kő.
Arany obszidián: aranyosan csillogó. Fekete obszidián: fekete
Füst obszidián: szürke, szürkés. Hópehely - obszidián: fekete, fehér foltos, Mahagóni obszidián: rőtes, fekete.
GYÓGYHATÁSOK: antibakteriális hatásuknak köszönhetően gyorsítják a sebek gyógyulását, és hatásosak a gyulladásokkal szemben. Pozitívan hatnak allergia esetén. Minden síkon oldják és megszüntetik az energiaáramlás blokádjait, jó földelők, félelmek és depresszió ellen is hatásosan használhatók. Fokozzák a vérellátást, erősítik a beleket. Élénkítik az emésztést. Hatnak az egyensúlyzavarok, a frontérzékenység és az utazási betegség ellen. Csont -, lágyék - és izomfájdalmak, illetve gyulladások esetén is hasznosak. Segítenek a sokk és traumák feldolgozásában, a testi és lelki fájdalmakat pedig egyaránt elmulasztják. Segítségükkel aktiválhatjuk tudatfelettinket, illetve emlékezetünkbe idézhetjük az elfojtott tudati tartalmakat. Segíti a tisztánlátás képességét.

EPIDOT ( UNAKIT ) - Regeneráló, immunrendszer erősítő kő, sötétzöldtől a sárgászöldig, átlátszótól az átlátszatlanig
GYÓGYHATÁSOK: jelentősen meggyorsítja a betegség utáni lábadozást, elősegíti a pihenést. Rezgéseivel erősíti a szervezet öngyógyító erőit és segít, hogy gyorsabban váljunk ismét egészségessé. Alapvetően minden terület regenerációjához használhatjuk. Ugyanígy alkalmas a betegség megelőzésére, mivel erősíti az immunrendszert. Javítja a belek, a máj és a tüdő működését is, támogatja a méregtelenítés folyamatát.


Forrás:
1. Sonja Heider: Gyógyító kövek könyve (Bioenergetic 2004.)
2. Michael Gienger: Gyógyító kövek katalógusa ( Bioenergetic 2007.)
3. Michael Gienger - Joachim Goebel: Kristályvíz ( Bioenergetic 2008.)
4. Marianna Scheldrake: Kristálygyógyító (Édesvíz 2004. )
5. Judy Hall: Kristálybiblia (Alexandra 2005)
6. Kristály- kő és fémmágia enciklopédia (Édesvíz 2003.)
7. Elke Lopez: Ezoterikus nemeskőgyógyászat ( Magánkiadás )
8. Michael Gienger: Elsősegély gyógyító kristályokkal (Édesvíz 2009.)
9. John Farndon: Kőzetek és ásványok képes enciklopádiája (Athenaeum 2007.)
10. Walter Schumann: Drágakőbiblia (M-Érték 2004.)

 

 

Oldal tetejére